A harag legnagyobb gyógyszere az idő- Seneca. 

Akár azt is mondhatom, szabadítsd fel az elméd- nem is ok nélkül. 

A klasszikus sztoikus hozzáállás azt diktálja: vannak dolgok, amik a hatalmunkban állnak, és vannak, amik nincsenek. Kedves Olvasóm! Ahelyett, hogy történelmi statisztikákkal, meg üres pszichológiai locsifecsivel fárasztanálak, megosztanám veled egy történetem, ami elsősorban a pillanatnyi haragról, majd a sztoikus bölcsességről (problémamegoldó- készségről) szóljak, ami az akkor éppen előállt kritikus helyzetemen átlendített. 

Nagyjából 2 héttel ezelőtt be kellett hogy jussak Szegedre, és hogy ne szennyezzem a környezetet, és ne kelljen méregdrágán tankolni, úgy voltam vele, hogy inkább busszal mennék. Azonban nem várt esemény következett be, az, amitől a oly' sokan tartanak. Készpénz nem volt nálam- bankkártyával akartam fizetni, ugyanis Magyarországon a buszokon a POS terminál használata szinte kizárt. Elmentem a jegypénztárhoz, reggel 8:00 előtt bő 10 perccel,  azonban a jegypénztáros hölgy közölte velem, lerobbant és lefagyott a rendszer, várni kell. Pánikszerű haragomhoz képest már csak a haragom volt az erősebb- legalábbis első körben. "Hogy lehetek ilyen szerencsétlen", "Le fogom késni a járatot", "Kikérem a panaszkönyvet, és elküldöm a búsba az egész társaságot, majd jól bemószerolom a főnökeinél, kapja csak vissza a töredékét annak a sérelemnek, amit én a késésem miatt most elszenvedni fogok", "Hol van a legközelebbi ATM?"- ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak tehát elmémben, legalábbis egy ideig. Viszont elég gyorsan ráébredtem arra, hogy hiába kiabálnék az autóbusz- állomás beosztottjával, attól én még nem kapok jegyet, és semmi nem változik az égadta világon. Tényleg semmi. Ez pont olyan, mint korábban amikor arról ábrándoztam, bárcsak egy országgal nyugatabbra születtem volna, akkor biztos sokkal több pénzt kerestem volna, ha magasabb lettem volna, akkor kosaras lehettem volna, ha a bicepszem kerülete 30 centivel vastagabb lenne, akkor testépítőbajnok lehetnék, de bármilyen elszántan is marcangoltam magamat korábban, soha nem jutottam előrébb egyetlen huncut métert sem előrébb. 

Szóval ezen a szent napon, úgy döntöttem, sokkal bölcsebb lesz a higgadt stratégiához nyúlni. Nem a pénztáros hibája az, hogy a közlekedési társaság alkalmazottai képtelenek voltak legalább egy jegyértékesítő automatát kihelyezni Makóra, nem igaz?

A harag rossz tanácsadó!

Nem kényszeríthettem ezt a hölgyet arra, hogy segítsen, mert végtére is tényleg, mire fel. Minden egyes perc, amit arra pazaroltam volna el, hogy anyázzak meg önmagamat emésszem, a hatalmamon kívül álló dolgokra pazaroltam volna el. A megnyerhetetlen, aprócska háborút végül mégis úgy sikerült megoldanom, hogy megkértem, mondja meg, mi a járat száma, ami Makó- Szeged között közlekedik, keressük ki közösen, az erre specializált mobil applikációból. Láss csodát, megtaláltuk közösen azt, ami Makó- Maroslele- Szeged között közlekedik, és a pályán visz fel a Mars térig. Bepötyögte az árat, és minden késés nélkül fel tudtam szállni, sőt, mivel még hamarább is érkeztem meg, mint a megbeszélt időponthoz képest, még arra is maradt időm, hogy Szeged egyik legszebb és legfontosabb műemlékét, a Zsinagógát, és Löw Immánuel biblikus kertjét felkeressem, egy séta erejéig. 

Zárszóként még egy Seneca- sor: egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot.