Kezdjük a szimpla, kikezdhetetlen tényekkel.
Caesar Marcus Aurelius Antoninus Augustus, eredeti nevén: Marcus Annius Verus, született: Róma, 121. 04. 26, elhunyt: 180. 03. 17, Vindobona mellett (Bécsnél). Leszögezném gyorsan: vannak, elsősorban koszovói történészek köreiben, akik azt állítják, hogy ezen utóbbi (az ókori Róma szemszögéből nézve mint később kiderült, egyszer és mindenkorra tragikus fordulatot jelentő) eseményre valójában a mai Mitrovica mellett került sor. Mások viszont akik azt állítják, hogy pestis áldozata lett, de ami biztos, az csak annyi, hogy a mai Angyalvárban lett eltemetve.
Élete alakulása drámai (személyes) válságokon keresztül ment végig, elsősorban lelkiismereti szempontból nézve. A markomannok és felemelkedőfélben lévő kvádok elleni állapotokon már nem tudott teljes mértékben soha sem úrrá lenni. Ne feledjük azt sem, hogy Róma már túl volt hatalmának zenitjén, Traianus idején ugyanis 6000000 négyzetkilométer volt csak a szárazföldi kiterjedése- Marcus Aurelius részére ennél sokkal kevesebb jutott. Hódító hadivállalkozásokat vezetett, sokszor éppen e miatt, de - akaratán kívül ezrek hóhéra lett. A sztoikus elme, saját tetteivel nem tudott azonosulni. Mi teszi hát számomra mégis vonzóvá? Nos, éppen a kritikus helyzetekben végbemenő lelki folyamatok ábrázolása teszi számomra érdekessé- pont önmagát a munkásságát. Írásaiban valójában önmagát szólítja meg, de mégis van abban valami vérfagyasztó, hogy ma, 2023-ban is szinte minden egyes sorát képesek lehetünk manifesztálni, a gyakorlati életbe átültetni. Pontról pontra magam érzem vele megszólítva. Amiket leír az ógörög, esetenként preszókratikus filozófiáról, amik forrásai eleve minimum hogy töredékesek: ismeretgazdagítók. Ez alapján bizton állítom, az is örömét leli olvasásában, aki a római császárság egy jellegzetes korával akarnak megismerkedni (az Antoninus család) uralmával. A fogalom, hogy Pax Romana (római béke, avagy Róma Aranykora) az ő uralma idején honosodott meg (161-180). Paradox jelenség, hogy ő volt az egyik legnagyobb keresztényüldöző, és ennek ellenére mégis az írásaiban önmagában hordja a krisztusi erényeket. Kezdetben békét ígért ugyan a keresztények részére, uralomra lépésekor- mégis a magasabb rangú hivatalnokokat a halálba zavarta. Ennek oka azonban a társadalomban kialakult pestisjárványban, a tobzódó gazdasági válságban, illetve az ínség miatt kialakult bűnbak- keresésben keresendő.
Hiába kényszerítette térdre ellenfeleit folyamatosan, a tartós békét már sose tudta elérni. A folyamatok, melyek elindultak halálával, olyanokká váltak, mint a must. Önmagát feszítette szét a birodalom, nem egészen 300 évvel később a halálához képest (476), a kettészakadásról, ami azt megelőzte, (395) nem is szólva. Bizánc, a jogutód még további ezer évig létezett (1453), ők később az oszmánok martalékává lettek.
Az Elmélkedések c. művét kötelezővé tenném mind az általános iskolai, mind a gimnáziumi oktatásban. Lelkiismeretes, önzetlen, alkotmánytisztelő uralkodó volt. Kizárt dolognak tartom, hogy miatta apadtak el Róma erőforrásai uralma végére. Fia, Commodus a béke embere volt ugyan, de Róma számára folyamatosan lealázó béketervezetek elfogadására kényszerült. Ő inkább a "túlélni haszonnal" elv lelkes híve volt.
Hiszek benne, hogy minden egyes róla írt cikk és forráshivatkozás csak öregbíti az ő méltó hírnevét. Marcus Aurelius a személyes példaképem. A mindennapi életben, ha dönteni, mérlegelni kell valami fontos ügyben, egyből föl is teszem képzelt coachomnak a kérdést, hogy cselekednél, uram és királyom, Marce. Akik csupán Marcus Aureliusra kíváncsiak, mint filozófusra- én nem bánom, magam is így kezdtem.
"Egymás kedvéért születtünk"- ez a legtöbbet citált Marcus Aurelius- féle gondolat, mely magvasabb, és többrétűbb jelentésű, mint azt eleve el tudnánk képzelni. Legyen ez a mai nap mottója!
